Előszó

Előszó

Megfagyott a vér az ereimben, mikor meghallottam a hangját. az üvöltése fájdalmas volt. Mintha megtámadta volna őt egy másik farkas, esetleg meghalt volna a társa… vagy már régóta éhezett volna.

A fák lombjai között átnyúlt a Hold hideg, ezüstös fénye, a havon megcsillant, s úgy tűnt, mintha fehér ezüsttenger terülne el a földön. Ekkor is esett. Ha kint lettem volna, megfagynék. De csak ültem a házban, kezemben egy gőzölgő forrócsokoládéval, ami előbb szépen leégette a nyelvemet, így most apró hólyagocskák jelentek meg a felszínén.

Újra meghallottam a farkas fájdalmas vonyítását és megremegtem. Örültem, hogy legalább egy fal elválaszt tőle. Már hetek óta elkerültem az erdőt, mert mikor felé tekintettem, kirázott tőle a hideg, valami mégis erősen vonzott engem a vad, téli erdőhöz. Azóta üvöltöttek a farkasok is. Minden éjszaka. Hamarosan pedig még rosszabb lesz, hiszen a Hold pár napon belül egésszé válik. Ez rám is nagyon rossz hatással volt. Nem, nem üvöltöttem fel rá, mint egy farkas. Farkasemberré se változtam. Egyszerűen képtelen voltam elaludni és ellenállni az erdő vonzásának, mert egy hang belül azt mondta, hogy ott minden jó lesz. Két hónapja ez az érzés erősödött, és mikor küzdöttem ellene, olyan volt, mintha éles karmok tépték volna a bőrömet és rángattak volna ki a házból. Olyankor a farkasok elhallgattak. Mintha vártak volna valamire. Azonban mikor végül nem mentem ki az erdőbe, dühösen felüvöltöttek, hangjuk szinte megrepesztette az üveget.

- Timothy, ideje felmenned! – mondta a nagybátyám közvetlen a hátam mögül.

Felugrottam és a maradék forró lötty egy része a kezemre ömlött. Felszisszentem, majd a földre ejtettem a bögrét. Dühösen a barna foltra meredtem, ami pillanatok alatt egyre nagyobb lett a bézs szőnyegen. Hurrá! Takaríthatom ki. Fújtatva ledobtam magamról a takarót, aztán a kis szőnyeg után nyúltam.

- Hagyd, majd megcsinálom! – ajánlotta és kivette a kezemből a csokoládéval átitatott szőnyeget. – Bocsi h megijesztettelek.

- Á, semmi gond. – legyintettem, közben magamhoz öleltem a takarómat.

- Minden rendben? – hangja komollyá vált. – Mostanában elég feszült vagy.

- Mindig az vagyok. – feleltem egy mosoly kíséretében és ezzel le is zártam a témát.

Láttam az arcán, hogy nem hisz nekem, szürkés szemében kételkedés csillogott. De végül nem szólt semmit, nem mondta, hogy válaszoljak rendesen. Ezért bírtam annyira Alent. Sose kérdezett sokat, megelégedett a hazugságokkal is és viszonylag hosszú pórázon tartott. És a legfontosabb, hogy ő nyújtotta a legnagyobb segítséget számomra. Mivel utáltam kórházba menni az emlékek miatt, sose vonszolt be egy klinikára, mikor rám törtek a rohamok teliholdkor. Folyton azzal ugratott, hogy én is farkas vagyok, a hold teremtménye. Ja, biztos. Pont én, aki már mindent elvesztett.

Felértem a szobámba és becsaptam magam mögött az ajtót, amin mély karmolásnyomok voltak. A takarót az ágyra dobtam, majd rádőltem. Este 11 óra volt. A farkasoktól majdnem egy óráig fog még zengeni az erdő és örülhetek, ha 3-kor el tudok aludni. Reggel meg suli. Király…